Bizonyíték van arra, hogy az emberi test a tudat kivetülése

Ebben a cikkben fényt derítünk arra, hogyan lehet a tested a tudatod holografikus kivetülése, és hogy miképp vagy hatással erre a hologra...


Ebben a cikkben fényt derítünk arra, hogyan lehet a tested a tudatod holografikus kivetülése, és hogy miképp vagy hatással erre a hologramra, és hogyan rendelkezel teljes befolyással a tested fizikai egészsége felett. Külön megvizsgáljuk az elv mögötti pontos mechanizmust, és ne aggódj, tudományos bizonyítékokkal is fogunk szolgálni, ami megengedi a racionális elmédnek, hogy megnyugodjon. De először is, hogyan lehetséges mindez?

Az emberi gondolatok meghatározzák a valóságot

A kvantumfizika egyik fő elve, hogy a gondolataink határozzák meg a valóságot. Az 1900-as évek elején minden kétséget kizáróan bizonyították ezt az úgynevezett kettős rés kísérlettel. Azt találták, hogy az energia (részecskék)  viselkedését meghatározó tényező kvantum szinten, a megfigyelő tudatossága.

Például az elektronok azonos feltételek mellett néha részecskeként, majd máskor hullámként viselkednek (alaktalan energia), mivel ez teljesen attól függ, amit a megfigyelő vár, hogy mi fog történni. Bármi, amit hiszünk, hogy megtörténik a megfigyelés során, a kvantummező azt teszi.

A kvantum világ ránk vár, hogy eldöntsük, hogy tudja, hogyan kell viselkednie. Ezért van az, hogy a kvantum fizikusok olyan nehezen képesek kezelni, magyarázni és meghatározni a kvantum világot. Mi valójában minden értelemben a teremtés mesterei vagyunk, mert mi döntjük el, hogy mi öltsön formát a minden lehetőséget magában hordozó mezőből.

A helyzet az, hogy a valóság kvantum szintje nem egy helyi és jelentéktelen aspektusa a teremtésnek. Ez mind körülöttünk van, és ez a teremtés legalapvetőbb szintje, eltekintve magától az egyesített mezőtől. Az emberi energiamező kölcsönhatásban van, és befolyásolja a körülöttünk lévő kvantummezőt minden időben, és a hitünk és szándékunk energiája beleivódik a saját energiamezőnkbe, mert ezeket a gondolataink és érzelmeink energiája határozza meg.

Így a gondolataink, érzelmeink, hiedelmeink és szándékaink fúziója, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk emberi energiamezőnek, örökösen tájékoztatja a bennünk és körülöttünk lévő kvantum valóságot a létezés minden pillanatában.

És mivel a valóság a létezés ki-be vibrálása (elméletileg Planck-időben - 10⁻⁴⁴ másodperc - ahogy azt William Brown, a The Resonance Project biofizikusa kifejtette) minden alkalommal , amikor a valóság a forma és a mező tiszta energia állapota között oszcillál, a tudatunk, amely állandó, és nem vibrál ki-be a létezésben, informálja a mezőt, mit jelenítsen meg újra, amikor megteszi visszafele az átmenetet a formába kvantum szinten.

Ezért minden alkalommal, amikor a formátlanba oszcillál, teljes ellenőrzéssel és felelősséggel rendelkezünk, hogy mit választunk a figyelmünkkel, hogy mi nyilvánuljon meg a következő pillanatban a mezőből, és ez az erő és képesség teljes mértékben arra támaszkodik, amit hiszünk, és ahogyan érzünk.

Ennek egy drámai példája Vittorio Michelli esete. 1962-ben felvették a veronai katonai kórházba Olaszországban, egy nagy daganattal a bal csípőjén. Az orvosok tudták, hogy nem tudnak segíteni neki, így az esetét reménytelennek ítélték, és hazaküldték kezelés nélkül, és 10 hónap múlva a bal csípőcsontja teljesen szétesett. Végső megoldásként Lourdes-ba, Franciaországba utazott, és megfürdött az ottani forrásban (amely egy Keresztény szent hely, ahol híres csodák történtek).

Azonnal elkezdte jobban érezni magát, visszanyerte az étvágyát, és párszor még megfürdött a forrásban, mielőtt elment. Pár hónap otthon tartózkodás után annyira jól érezte magát, hogy sürgette az orvosokat, hogy röntgenezzék meg újra, és akkor megdöbbenve tapasztalták, hogy a daganat összezsugorodott. Az elkövetkező néhány hónap során szoros figyelemmel kísérték az állapotát, és a röntgen folyamatosan kimutatta, hogy a daganat mérete egyre csökken, míg teljesen el nem tűnt. Amikor a tumor eltűnt, a csípőcsontja elkezdett regenerálódni.

Két hónap múlva már járni tudott újra, és pár év alatt a csípőcsontja teljes mértékben helyreállt. A Vatikán Orvosi Bizottsága hivatalos jelentése szerint:

"A csípőcsont és üreg bámulatosan visszanőtt. Az 1964-ben, 1965-ben, 1968-ban és 1969-ben készített röntgen felvételek határozottan és kétségkívül megerősítik egy olyan előre nem látható és megrázó csont visszanövés megtörténtét, amire nem volt még példa az egészségügyi világ krónikáiban." - Michael Talbot - Holografikus univerzum



Normális esetben ez csodának tekinthető, és valóban az. De ez valójában az emberi szándék és hit csodájának tekinthető, ami megjelenik. Sőt, ez a hatalmas bizonyíték azt sugallja, hogy van egy energetikai struktúra, amely a mi "anyagi testünkkel" van összehangolva, mert ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy Vittorio Michelli csípőcsontja pontosan tudta, milyen formában kell visszanőnie, hacsak nem volt valamiféle energetikai terv, amely utasítást tartalmazott a növekedésre, ahogy azt a Vatikán Orvosi Bizottsága egyértelműen megállapította, "nem volt rá példa a világ egészségügyi krónikáiban".

Az orvostudományban talán ismeretlen volt, de ugyanez mondható el a fizikáról is. Atomi szinten az atomok molekulákat alkotnak, amelyeknek különleges geometriai struktúrájuk van, mintha volna egy energetikai terv, amelyhez ragaszkodnának, amely azt diktálja, hogy együtt tartsák fenn a formákat.

Ha a testünk a tudatunk egy kivetülése, akkor a tudatosságunk létrehozhat egy energetikai tervet, amelyhez az atomok és molekulák illeszkednek, létrehozva a testünket. Sokatmondó bizonyítékok vannak arra, hogy létezik ez az energetikai terv (vagy emberi energiamező) az újabb DNS kutatások között, melyek bizonyítják, hogy közvetíti, fogadja és olvassa az energiát közvetlenül a mezőből.

Michelli esete tökéletes példája azon emberi képességünknek, hogy újra tudjuk szervezni ezt a vákuum struktúrát a saját energiánkkal és szándékunkkal, és ezért nyilvánvaló, hogy amire vágyunk, közvetlenül csodálatos eredményekkel jár. Az a tény, hogy elkezdte magát jobban érezni, és elkezdett abban hinni, hogy meggyógyul, a kulcs a gyógyulásában.

Vannak persze olyanok is, akik ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy Isten gyógyította meg ezt az embert, és akár egyet is érthetnénk. De Te és én valószínűleg nem értünk egyet ennek az Istennek a természetét illetően. Mert én azt állítom, hogy Te vagy Isten, ahogy mi mindannyian, mivel az az energia, amit Istennek hívunk, a teremtés mögötti végtelen tudatosság energiája, így amikor hozzáférünk ehhez a tiszta tudathoz, vagyis gondolkodás nélküli meditáción keresztül, akkor megnyitjuk magunkat a saját végtelen tudatosságunkhoz, mert elválaszthatatlanok vagyunk ettől a végtelen kreatív tudatosságtól. Mi vagyunk, és bennünk van.

A test, mint a tudat kivetülése

A valóság formába történő ki-be vibrálásának megértése elengedhetetlen. Ez alapvető fontosságú, hogy megértsük, hogy képesek vagyunk gyógyítani, mert ha az idő felében formátlanok vagyunk, akkor (1) kik is vagyunk valójában, mert akkor nyilvánvaló, hogy a testünk és az anyagi világ is egy illúzió, és (2), mi az a terv, amely irányítja testünk átrendeződését minden egyes alkalommal, amikor a szó szoros értelmében újra materializálódik?

A válasz mindkét esetben a tudat lenne. Testünk a tudatunk holografikus kivetítése, és ez az alapja az önamgunkról bennünk élő hitnek. Ha meg tudjuk változtatni a hitünket magunkról, így meg tudjuk változtatni az energiát, amely meghatározza az emberi energiamezőt, akkor meg tudjuk változtatni az energetikai tervet, amelyhez a testünk igazodik, mivel újra materializálódik új formában 10-44 másodpercenként.

(Tudatunk pontos struktúrája és dinamikája, amely a végtelen Isten-tudat fraktáljává és holografikus kifejeződésévé tesz bennünket, megtalálható Nassim Haramein Holofraktografikus Univerzum elméletében, és munkájában, az "Átkelés az eseményhorizonton"-ban (Nassim Haramein - Crossing the Event Horizon).

Kapcsolódó cikk: Az "Összefüggő Univerzum" elmélete új potenciális energiaforrást tár fel

Minden évben a testünk atomjainak 98 százaléka kicserélődik "új" atomokra. Vagyis folyamatosan haldoklunk, és születünk újjá, és szó szerint átalakulunk atomi és molekuláris szinten. Három naponta új gyomor nyálkahártyánk van, minden hónapban új bőrünk, és három havonta teljesen új csontvázunk, és minden évben szinte teljesen új testünk.

Deepak Chopra ezt szépen leírta, mondván, hogy az atomok "olyanok, mint a költöző madarak." Nem állandóak, teljesen függetlenek, és sodródnak a térben és az időben, és csakis szervezett struktúrák, mint a testünk, ami nem más, mint egy energiamező, amely rendezi őket, mint ahogy a mágneses mező a fém reszeléket, csak kissé bonyolultabb módon.

A tested tehát nem az igazi éned. Az csupán egy kivetülése annak, amit magadról hiszel. Ha képes volnál felismerni, hogy egy tiszta tudat vagy, és aki valójában vagy, egy végtelen kreatív tudatosság, amely megteremti a valóságot, és együttműködve hozza létre önmagad valóságának más aspektusait (mert minden lény a végtelen univerzális tudatosság egy kifejeződése, amit Istennek nevezünk), akkor teljesen irányításod alatt tarthatnád a testedet, egészségedet és az életedet.

Könyvajánló

Kvantumgyógyítás
A test és az elme közötti egyensúly helyreállítása

Deepak Chopra

Íme egy rejtélyekkel és csodákkal teli könyv, amely új reményt kínál mindazok számára, akik rákban, vagy valamely más, súlyos betegségben szenvednek. Az elismert endokrinológus, dr. Deepak Chopra, saját orvosi gyakorlatában több gyógyíthatatlannak nyilvánított beteget is látott teljesen felépülni, ezért kutatásokat kezdett a test és az elme közötti összefüggésekről. Úgy gondolta, ezek az esetek igazolják, hogy az orvosnak túl kell lépnie a fizikai test korlátain, és az ősi bölcseket is motiváló késztetéssel kell felderítenie az új gyógymódokat. Véleménye egybecseng az ősi ájurvéda tanaival, miszerint az emberi test tudatosságból áll, ezért a betegségek kezelése során a gyógyítónak keresztül kell hatolnia a test sűrűbb szintjein: a sejteken, a szöveteken, a szerveken, míg végül elérkezik az elme és az anyag találkozási pontjára; arra a pontra, ahol valójában kezdetét veszi a gyógyulás. Itt lehet a testet meghatározó, alapvető mintákat megváltoztatni, úgymond eltávolítani a hibákat a tervrajzról, azaz elpusztítani minden betegséget. Ez a tudás különlegesen erőteljes. A nyugati orvostudomány, az idegkutatás és a fizika legújabb felfedezéseit egyesíti a több ezer éves ájurvédikus elméletekkel. Igazolja, hogy az elme gyógyító képességei határtalanok - bármely betegségről legyen is szó.
Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,659,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1198,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10860,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9660,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,368,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Bizonyíték van arra, hogy az emberi test a tudat kivetülése
Bizonyíték van arra, hogy az emberi test a tudat kivetülése
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhByyJqFqpbyK4FHPBMM1ewGFpwI1Erw47gyNoThRm-ZihyphenhyphenBj5rpW8quZWd_qGGxk5Ddr-Vld025wWbHftJDg7HUNv4UIWxmgNLahevmOawZgJDkTY27_hrEOZFdr3Y3-obV9onT1K89C-/s640/kvantum+mez%C5%91+energia+tudat+tudatoss%C3%A1g+isten+gy%C3%B3gy%C3%ADt%C3%A1s+gondolat+sz%C3%A1nd%C3%A9k+%C3%A9rzelem+deeapk+chopra+nassim+haramein+michael+talbot+holografikus-univerum-2014-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhByyJqFqpbyK4FHPBMM1ewGFpwI1Erw47gyNoThRm-ZihyphenhyphenBj5rpW8quZWd_qGGxk5Ddr-Vld025wWbHftJDg7HUNv4UIWxmgNLahevmOawZgJDkTY27_hrEOZFdr3Y3-obV9onT1K89C-/s72-c/kvantum+mez%C5%91+energia+tudat+tudatoss%C3%A1g+isten+gy%C3%B3gy%C3%ADt%C3%A1s+gondolat+sz%C3%A1nd%C3%A9k+%C3%A9rzelem+deeapk+chopra+nassim+haramein+michael+talbot+holografikus-univerum-2014-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2014/09/bizonyitek-van-arra-hogy-az-emberi-test.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2014/09/bizonyitek-van-arra-hogy-az-emberi-test.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy